1997. május 12.
Tisztelt Szerkesztőség!
Ezúton szeretném közölni, hogy az Erdélyi Magyarság című lapra szóló megrendelésemet a továbbiakban nem kívánom meghosszabbítani.
Ennek oka az, hogy az Önök lapja 1996/27. (július-augusztus-szeptemberi) számában nyílt levelet közölt számomra Weil Ottó tollából, Németországból. Én a nyílt levélre annak rendje és módja szerint faxon válaszoltam (lásd mellékelve), - a faxot Atzél Ferenc fogadta -, és elvártam volna, hogy az "nyílt válasz"-ként lapjuk következő számában megjelenjen. Ez nem történt meg, ami szerintem az újságírás íratlan szabályainak a megsértése.
Emiatt nem kívánok tovább az önök előfizetői között lenni.
Azt hiszem számomra, de a nemzet számára is jobb, ha végzem a dolgom, ahogy eddig is tettem és nem próbálok hiányos műveltségű embereket a műszaki fejlődés fontosságáról győzködni.
Tisztelettel:
Tófalvi Péter.
Budapest, 1997. május 12.
_________________________________________
Tisztelt Weil Ottó úr!
Faxon jutott el hozzám az Ön nyílt levelének másolata. Nem írom azt, hogy engem is megdöbbentett, manapság semmi sem döbbenti meg az embert.
Igazából nem érzek kedvet vitatkozni Önnel, mert a stílusa után ítélve, sajnos nem vagyunk egy színvonalon. Az indulatos hangnemre gondolok, amelyet soha nem helyeseltem, és nem tartok célravezetőnek, mert többet árthat a jó ügynek, mint amennyit használ.
Ami a kissebségi sors kenyerét illeti, íme a tények: 1990 nyara óta élek Magyarországon. Korondon születtem 1961-ben, szüleim ma is ott élnek. Nem dicsekszem azzal, hogy a Ceauşescu rezsim idején kihallgatott a Securitate, ez másokkal is megtörtént.
Ami az Ön személyeskedő tanácsát illeti, hogy telepedjek át Erdélybe és ott próbáljak vállalkozói tevékenységet folytatni, legyen nyugodt, hogy mihelyst lesz annyi tőkém, ezt meg is fogom tenni, sajnos egyelőre nem vagyok "pénzes" magyar én sem.
De a lényegre térve: én a pátosznak, a nagy felbuzdulásoknak nem vagyok a híve. A "nyers, rideg, anyagias" tényeket pedig butaság lenne nem tudomásul venni. Attól még léteznek.
Ami a csíkszeredai székely bácsikat illeti, nem becsülném le őket, hogy őket nem érdekli az Internet. Ha ők maguk nem is válhatnak elektronikus levelezőkké, a fiatalok annál inkább. A székely ember, jól tudom, mivel magam is az vagyok, soha nem zárkózott el a technikai újdonságok elől. Annál is inkább, mivel csak pátosszal, nagy felindulásokkal, a gazdasági kényszerek figyelembevétele nélkül nem lehet - hogy Bolyai János szavaival éljek -, "a semmiből egy új világot teremteni". A lényeg (szerintem): alakuljon ki a középosztály és legyen egy jól felkészült, a világban jól tájékozódó, jól mozgó ("internetező") nemzeti elit is.
Én részemről most is a hagyományos erdélyi gondolkodásmódot tartom helyesnek. Az erdélyi fejedelmek amellett, hogy a hintapolitika nagy művészei voltak általában kereskedtek, üzleteltek is. (Bethlen, Apafi, Rákóczi sűrűn interneteztek, a technika akkori szintjének megfelelően Európával.) Aki nem ezt tette, az nem sokra vitte. Ezt megérteni, elismerem, nem könnyű, kell hozzá némi intelligencia. Nekünk pedig, ismerősi körömben már többször ismételtem, most zsenikre lenne szükségünk.
Tisztelettel:
Tófalvi Péter.
Budapest, 1996. szeptember 6.
