2010. szeptember 14., kedd

Új helyre költözött a magyar-román on-line szótáram

Új helyre költöztettem, és egyúttal fizetőssé tettem on-line magyar-román internetes szótáram.
Négy év, ebből 2 év ingyenes on-line jelenlét után erre azért volt szükség, mert a szótárkezelő szoftvert kifejlesztő szakember, Olosz Andor, teljesen természetes módon nem várhatta el tőlem, hogy örök időkig ingyenesen biztosítsa a tárhelyet, emellett  a szótár nem rekedhet meg jelenlegi formájában, bővíteni kell a szókincset, esetleg pontosítani kell egyes bejegyzéseket, ennek pedig ára van. Ahogy a közmondás tartja: Krisztus koporsóját sem ingyen őrizték.

Bevallom, körülbelül 17 év internetezés után lassan bennem is tudatosul, hogy igazi internetes tartalmat háromféleképpen lehet nyújtani:
  • valamilyen szponzort, mentort kell keresni, legyen az állami vagy önkormányzati szerv, non-profit szervezet, alapítvány stb.;
  • közösségi munka keretében kell biztosítani a fejlődést, mint például a Wikipédia esetében (de az utóbbi időben ott is gondok vannak a sok vita, a szakmailag nem mindig helytálló szerkesztések miatt!);
  • egyszeri díj vagy előfizetés alapján kell nyújtani a hozzáférést, a szolgáltatást.
Én mindhárom lehetőséget mérlegeltem, és végül a harmadik pontot választottam.
Tudom, hogy emiatt sok olyan ember nem fogja tudni használni a szótáram, akiknek szüksége lenne rá, gondolok itt elsősorban a diákokra. Ez nagy fájdalom számomra, és igazából nem is adtam fel még a reményt, hogy eredeti ötletem - mely arról szólt, hogy külső finanszírozás mellett (ez lehetett volna akár Magyarország és Románia oktatási vagy kulturális minisztériuma is) minden erdélyi és magyarországi iskola és könyvtár számára ingyenes hozzáférést adjak. Ennek éves költségvonzata országonként, előzetes becslésem szerint kb. 2500 euró lett volna, figyelembe véve azt is, hogy a megnövekedett forgalom miatt a tárhelyszolgáltató magasabb árkategóriába sorolna át. 2500 euró mai árfolyamon kb. 700 ezer ft, illetve  10 600 új román lej. Döntse el mindenki, hogy megér-e ennyit egy éves hozzáférés az adatbázisomhoz, figyelembe véve, hogy gyakran egyetlen, 3-4 órás táncos-zenés mulatság, szórakoztató műsor támogatására akár ennek többszörösét is odaítélik.

Blogbejegyzésem egy kis eszmefuttatással és anekdotikus történetecskével zárom.

A magyar-román szótár könnyű elérhetőségét azért tartom fontosnak, mert az erdélyi magyarok számára alapvető követelmény, hogy a román nyelvi közegben is magabiztosan mozogjanak. Most a hétköznapi érintkezésekről nem beszélve, másként tárgyalok egy román üzleti partneremmel vagy ügyfelemmel, ha pontosan és azonnal értem a mondanivalóját, és másként, ha nem. Román nyelvű internetes fórumon jegyeztem meg, hogy régen az volt az álláspontunk, hogy ne hagyjuk a megszálló románokat, hogy ránk kényszerítsék a nyelvüket. Ezt őseink az elrománosodástól való félelem miatt mondták. Én 7 évig éltem és tanultam Bukarestben a 80-as években, és teljes mértékben megőriztem magyar öntudatomat, azzal együtt, hogy őseim között valószínűleg románok is voltak. Tehát, a kétnyelvűség nem probléma, sőt, - tettem hozzá ironikusan a fórumon -, nekünk, magyaroknak az az érdekünk, hogy jól ismerjük a románok minden gondolatát, hogy időben fel tudjunk készülni a lépéseikre, és megfelelően ki tudjuk védeni a minket érő támadásokat. Erre az egyik román fórumozó is viccesen hozzátette, hogy hát akkor a románoknak tulajdonképpen az az érdekük, hogy mi ne is tanuljuk meg jól az ő nyelvüket. :-)

Nyilván a szótárak használata, főleg írott formában, ki fog menni a divatból, tehát az én adatbázisom sem örökéletű, de erről a témáról külön Power Point bemutatóm van ("A fordítás és a tolmácsolás jövője"), és valószínűleg írok majd erről is egy későbbi blogbejegyzésemben.

***
A teljes tájékoztatás végett közlöm, hogy mind bármely más területen, a magyar-román szótárkészítés terén sem én vagyok az egyedüli szereplő, sőt, vannak olyan szakemberek, akik a nyomtatott szótárkészítés terén az enyémnél nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, de az ő szótáraik majdnem kizárólag csak nyomtatásban érhetők el.

Jelenleg kisebb-nagyobb on-line szótár ebben a nyelvpárban elérhető még a következő helyeken:
... és biztos vannak vagy lesznek még mások is. A verseny és a változatosság e téren is jó, és szükség van rá, mert fejlődésre serkent.
___________________________

2012. december 14-i frissítés:
Mivel a fizetős módszer nem vált be (az erdélyiek, de mások is hozzászoktak, hogy ilyen tartalmakért nem fizetnek), a szótárat ingyen elérhetővé tettem a Proz.com portálon itt.

2010. szeptember 9., csütörtök

Pendrive-ok réme: McRegWizz.exe

A számítógépes adatlopások elkövetői és az IT szakemberek között folyamatos a macska-egér harc, újabb és újabb kártékony programok jelennek meg, amelyekre a védelmi rendszerek fejlesztői próbálnak minél gyorsabban reagálni. A vírusok és trójai falovak a 90-es évek elején többnyire floppy lemezeken terjedtek, de az internet felfutásával a fertőzések terjedésének útvonala kb. 90%-ban a világháló lett. Ezt kivédendő, a különböző szervezetek teljesen logikusan megpróbálták minél inkább elszigetelni érzékeny adataikat az internettől, végső esetben a védeni kívánt gép vagy belső hálózat (intranet) semmilyen kapcsolatban nincs a nyilvános, tehát mindenki által hozzáférhető világhálóval. Persze ezek az elszigetelt gépek is általában rendelkeznek hordozható adattárolók olvasására szolgáló portokkal, ugyanis az adatokat egyik gépről - például a beosztott gépéről a főnök gépére - át kell vinni, és bár szerintem erre teljes mértékben megfelelne az intranet, de mégis a konfigurációk így készültek, kiskaput nyitva ezzel a rosszfiúknak.

A hekkerek következő húzása is logikus volt: olyan trójait (férget) kell készíteni, amely feltelepül egy internetre csatlakoztatott pendrive-ra, majd amikor ezt a pendrive-ot az internetre nem csatlakoztatott számítógépbe bedugják, átmásolja magát annak memóriájába és adattárolóira. Utána elkezdheti felleltározni, hogy milyen hasznosítható adatok vannak az adott gépen, és már csak arra kell várnia, hogy ugyanazt vagy másik pendrive-ot csatlakoztassanak megint a gépre, és ekkor  az összegyűjtött adatokkal meg lehet tenni a visszautat az internet és a végső célpont, az adathalászat kitervelője (pl. egy katonai vagy gazdasági kémszervezet vagy pénzéhes hekker) felé. Természetesen nem csak a nemzetbiztonság és gazdaság van veszélyben, ilyen férgekkel az otthoni felhasználók személyes adatai, bankszámlák, jelszavak stb. is ellophatók.

Valószínűleg több ilyen féreg köröz ma az interneten, és egy az én gépembe is beférkőzött.
A kis féreg neve McRegWizz.exe.
Íme a bestia a Windows/System32 mappában. Mérete 32 kB, és 2006.12.25. 4:09 órakor született.

A fájl önmaga másolása mellett, szintén a Windows/System32 mappában, elhelyez egy autorun.inf fájlt a következő tartalommal:

[AutoRun]
open=McRegWizz.exe e
shellexecute=McRegWizz.exe e
shell\Auto\command=McRegWizz.exe e
shell=Auto

Nem sok információ van róla az interneten, a Google is keveset tud róla, nincs semmilyen leírás, hogy tulajdonképpen mit tesz, okozott-e már kárt, de biztos, ami biztos, ki kell irtani a PC-ről és a pendrive-okról. Amit én tapasztaltam: felmásolta magát a mobiltelefonom memóriakáryájára is, és folyamatosan próbált rácsatlakozni az internetre. Mivel épp nincs mobilinternetem ez nem sikerült, de az akkumulátort egy-két órán belül teljesen lemerítette.

Most megtanítalak arra, hogy miként teheted meg ezt Windowsban.
  1. Először is, indítsd el a Feladatkezelőt (Task Manager), lépj a Folyamatok (Tasks vagy Processes) fülre, és keresd meg a McRegWizz.exe bejegyzést (akár több példányban is futhat!) és állítsd le a megfelelő gombbal.
  2. Utána lépj be a Windows/System32 mappába, ott is keresd meg ezt a fájlt, és töröld kíméletlenül. 
  3. Ezt követően futtasd a Windowsban a "regedit" (Beállítászerkesztő) alkalmazást (DOS parancssorból lehet futtatni), és a Szerkesztés menü Keresés parancsával keresd meg az összes olyan regisztrációs bejegyzést, amelyben szerepel a McRegWizz.exe. Töröld az összest a Del gombbal (kérdésre hagyd jóvá a műveletet minden alkalommal; az F3 funkcióbillentyűvel lehet folytatni a keresést, amíg a végére érsz).
     






  4. Ha ezzel kész vagy, futtass egy keresést a Windows Intézőben (File Explorer), és töröld mindenünnen a McRegWizz.exe fájlt, feltéve, hogy vannak bárhol a számítógépen másolatai.
  5. Ezt követően, át kell vizsgálnod az összes hordozható memóriakártyádat, beleértve a fényképezőgép és a mobiltelefon memóriakártyáját (xD, SD stb.), valamint az összes USB pendrive-ot is.
    Amikor ezeket beteszed a kártyaolvasóba, a fertőzött tárolón lévő autorun.inf azonnal el fogja indítani a RegWizz.exe vírust, amelyet a még mindig futó Feladatkezelővel rögvest le kell lőni, az Intézőben meg törölni kell a hordozható memóriakártyáról úgy az autorun.inf-et, mint a McRegWizz.exe fájlt.
A vírusirtás elég macerás lesz, ugyanis, mihelyst egy újabb fertőzött memókártyát beteszel a gépbe, az megint megfertőz mindent (a regisztrációs adatbázist is), de vírusvédelmi programokkal, sőt a Windows Defenderrel is le lehet tiltani a futását és hozzáférését a regisztrációs adatbázishoz. Ha egyik sincs, akkor a fenti műveleteket többször meg kell ismételni, és előbb-utóbb te fogsz győzni, a vírus eltűnik a számítástechnikai eszközeidről.
    Sok sikert!


    ***
    Egy érdekes, témába vágó cikk.