Románia Nagykövetsége
Budapest
1146. Thököly út 72.
Petru Cordoş nagykövet úrnak
Tisztelt Nagykövet Úr!
Mind örültünk, mi magyarok, és remélem a románok is, amikor 1996-ban aláírták Magyarország és Románia között az Alapszerződést. Örömmel nyugtáztuk a magas szintű kapcsolatok kedvező alakulását, és úgy gondoltuk, hogy a közeledés lejjebb, az „egyszerű” emberek közötti hétköznapi kapcsolatok, valamint a magyar nemzetiségű román állampolgárok és a román államapparátus szintjére is továbbítódik. Ugyan vannak halovány, bátortalan jelei a változásnak, de ezek még messze állnak a normális követelményektől.
A budapesti román nagykövetség konkrét példájára térve, szeretném felhívni a figyelmét néhány negatív jelenségre, amelyeket rég ki kellett volna küszöbölniük azoknak, akik a román állami költségvetésből kapják a fizetésüket.
Amint Ön is tudja, a nagykövetségük Konzulátusa végzi a Magyarországra települt román állampolgárok lejárt útlevelének cseréjét a nem elhanyagolható 20 700 ft-os (828 000 ROL!) díjért. Mi sem egyszerűbb ennél, gondolná egy beavatatlan ember. De miért legyen egyszerű az, ami bonyolult is lehet.
Az állampolgár elmegy a konzulátusra, kitölti az űrlapokat, kifizeti az illetéket, és kap egy cédulát (amelyet mintha egy használt bútort árusító kereskedő állított volna ki), mely szerint három hónap múlva lehet érdeklődni az új útlevélért. Kérdés: Miért nem lehet elküldeni az útlevelet postai úton (úgy, ahogy az illetékes hatóságok teszik a magyar útlevelekkel), ajánlott levélben? Ez csak 50 forintba kerülne...
Legutóbb, amikor a budapesti román konzulátuson voltam, kifejtettem azt a véleményem, hogy jó lenne, ha az új útleveleket postán küldenék el az állampolgároknak, amelyre egy szőke, magas, szemüveges a konzulátuson dolgozó hivatalnoknő (a nevét nem tudom, mert – ismét egy jellegzetessége az Önök konzulátusán létező munkastílusnak – nem viselt kitűzőt) arrogánsan és megvetően azt kérdezte, hogy nem óhajtok-e esetleg egy kávét is. Kérdés: A dolgok humoros oldalát nézve: ha a konzulátusnak volt pénze biztonsági kamerát felszerelni a helyiségbe, nincs pénze (bár szerintem ez nem pénz kérdése, hisz ilyen berendezéseket a forgalmazó cégektől bérelni is lehet) kávé- és üdítőital automata telepítésére? (Az, hogy a hely elég szűk, egy másik történet.)
Az útlevéllel kapcsolatban korábban is lehet érdeklődni, de figyelem: csak román nyelven! Azoknak, akik nem beszélnek, vagy kevésbé beszélnek román nyelven, nagyon gyorsan lecsapják a telefonkagylót. Kérdés: vajon nincsenek Romániában olyan hivatalnokok, akik a román nyelv mellett beszélnek magyarul is? Vajon Románia többi nagykövetségén, például a washingtonin, lehet alkalmazni ügyfélkapcsolati munkára olyan hivatalnokokat, akik nem beszélik a fogadó ország nyelvét? (Azt a feltételt, hogy a hivatalnok valamelyest rokonszenvezzen a magyarokkal, már meg sem merem említeni.)
Alulírott véleménye: itt az ideje felhagyni ama román álláspont végtelen ismétlésével, hogy minden állampolgár köteles beszélni az állam nyelvét. Tapasztalt fordítóként és tolmácsként mondom: az egyszerű emberek csak az anyanyelvüket tudják jól megtanulni, és erre kötelesek. Az anyanyelvtől eltérő nyelv megtanulásának erőltetése az emberi lélekben zavarokat okoz, gátolja az egészséges személyiség fejlődését. Tehát az állam kötelessége, hogy mindenütt, ahol kapcsolatba kerül a hivatalos nyelvtől eltérő nyelvet beszélő állampolgáraival, olyan hivatalnokokat alkalmazzon, akik beszélik a kisebbség nyelvét, vagy alternatív megoldásként tolmácsokat, fordítókat kell alkalmazni. Ezt addig, amíg - és kérem, kezelje az alábbiakat szakértői véleményként (alulírott ugyanis számítástechnikai szakértő is) - a következő 20-30 évben el tudjuk kezdeni automatikus szimultán tolmácsgépek sorozatgyártását. Addig is, abszurd követelmény több ezer, több százezer embertől azt kérni, hogy alkalmazkodjanak 5-10-100 hivatalnok igényeihez.
Egy másik probléma: a Nagykövetség közelében van Románia Kulturális Központja, amely 8 és 12 óra között tart nyitva. Kérdés: vajon a munkahellyel rendelkező emberek közül ki az, aki el tud menni a Kulturális Központba, a könyvtárba ebben az időszakban? Vagy nincs is olyan érdek, hogy gyakran látogassák ezeket?
A fent említett kérdések többsége a munkastílussal kapcsolatos. Egy kis jóakarattal könnyen meg lehet oldani őket. Kérem, bocsássa meg a merészségem, de azt kell mondanom, hogy nem elég, hogy Románia akarja az integrációt az európai rendszerekbe és szervezetekbe. Határozott, konkrét lépéseket kell tenni ebbe az irányba, és javítani kell az államigazgatás és az állampolgárok (és nem csak a magyar nemzetiségűek) közötti kapcsolatokat.
Köszönöm a türelmét, és azt hogy elolvasta ezt a levelet.
Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:
Tófalvi Péter.
2003. április 1.
