Az
összeesküvés klasszikus értelmezésében van egy titkos társaság (nem írom, hogy gonosz, mert összeesküvést lehet szervezni nemes célokkal is), de van egy másik, amelynél nincs agytröszt, hanem az egyedek egy közös cél érdekében összehangoltan ügyködnek, mint egy méhraj. Ez a hasonlat annyiban sántít, hogy a méhrajnál van egy anyaméh, (bár azt nem tudom, hogy a gyilkos méhek támadásaiban az anyaméh részt vesz-e vagy sem), míg a társadalomban erre nincs szükség. Szerepét betöltheti egy közös Isten, vagy hitrendszer is. Másik hasonlat a falka lenne, de itt vannak falkavezérek, amelyeket embereknél a hangadók vagy „közvéleményformálók” személyesíthetnek meg. De nem a biológiai analógiákon van a lényeg, koncentráljunk a témára! Az alábbi eszmefuttatás jól alkalmazható a római birodalomra, segít megérteni hanyatlásának igazi okait.
Mert az okok elsősorban nem gazdaságiak, hanem a fejekben dőlnek el!
A forgatókönyv a következő: van egy állam, amely valamilyen okból fejlődésnek indul. A valamilyen okot most nem részletezem, lehet szó a kedvező természeti adottságokról, vagy olyan újító szemléletű emberek megjelenéséről, akik a gondolkodásukkal erős pozitív hatást gyakorolnak a közösségre, és azt egy új, emelkedő pályára állítják.
Az illető állam fejlődésére előbb-utóbb felfigyelnek a szomszéd népek is. Ezek a szomszéd népek lehetnek szegényebbek, de akár gazdagabbak is, csak épp új hazát keresnek, mert előző lakhelyükről elűzték őket.
A fejlődés vonzerőt gyakorol, és ez először csak abban nyilvánul meg, hogy szívesen kereskednek a fejlett néppel, mert olyan eszközöket tudnak megszerezni, amelyekkel jobbítani tudnak az életükön. A kereskedelem növeli a kapcsolatokat, és lassanként egyre több összefonódás kezd kialakulni. Lesznek olyanok, akik betelepülnek, beszivárognak a virágzó államba (a fordítottja nagyon ritka), hogy a kereskedelmet ott, a helyszínen intézzék.
Emellett, a fejlett állam a fejletlenebb területekről befogad munkavállalókat (munkások, katonák, szolgáltatók). Erre egyrészt azért van szükség, mert a növekvő gazdaságot helyi munkaerővel már nem képesek ellátni, másrészt fokozódnak a belső konfliktusok (a bennszülött munkaerő és a munkaadók között), a honos munkavállalók is egyre többet szeretnének a fejlődés hasznából élvezni, nem hajlandók olcsón dolgozni stb.
A bevándorlók az első időszakban úgymond meghúzzák magukat, és vagy próbálnak beilleszkedni a társadalomba, vagy eleve elkülönülten élnek (mint például a zsidók, vagy a cigányok). A beilleszkedés is kétesélyes: vagy sikerül, vagy nem.
Beilleszkedni nem könnyű, ugyanis a bevándorló nem lát egységes ideológiát, amelyhez igazodhatna. Ehelyett vitatkozó, egymással versengő és harcoló irányzatokat lát (amely amúgy a fejlett társadalom fejlődésének egyik motorja!), és végül vagy visszatér eredeti kultúrájához, vagy kialakít egy, az eredeti kultúrából táplálkozó, de az új körülményekhez igazított kultúrát. Gondoljunk csak az USA-ban élő négerekre, akiknek kultúrája sok afrikai vonást hordoz, de semmiképp nem afrikai, persze teljesen nem is amerikai.
Amikor a bevándorlók aránya meghaladja kb. az 5%-ot, elkezdődnek a
konfliktusok, és ezek kb. 10%-os arány fölött kiéleződnek. Az őshonos lakosság is megosztottá válik, mert egy része – pláne azok, akiknek a bevándorlásból haszna származott - azt hangoztatja, hogy a bevándorlók hasznosak a társadalom számára, úgy gazdaságilag, mint a genetikai keveredésnek köszönhetően, és különben is mind egy fajhoz tartozunk, aki ezzel nem ért egyet az rasszista. Arról persze elfeledkeznek, hogy a honi munkavállalók egy része a bevándorlók miatt ellehetetlenült, lumpenizálódott. Persze, van egy elit, amely piszkosra keresi magát, de elfeledkezik arról, hogy
lényegében maga alatt vágja a fát.
A politikai zavarok mellett kezdenek megjelenni a gazdasági bajok is. Ennek okai lehetnek a természeti katasztrófák, amikor a termelés visszaesik, így, amikor a legnagyobb szükség lenne a társadalom összetartozására, szolidaritására, akkor döbbenek rá sokan - már akikben van józan gondolkodás -, hogy a társadalmuk heterogénné vált, nem is igazi társadalom már, hanem tarkabarka csoportok összessége.
A gondokért általában a vezető elitet okolják, részben indokoltan, hisz egy jó elit a katasztrófákra is felkészül. Ilyenkor jelennek meg azok a hangok, hogy az
„egyszerű emberek” jól megértik egymást, a
„fejesekkel” van a baj, össze kell fogni ellenük, és meg kell dönteni a hatalmukat. Előbb-utóbb ez sikerül is.
A továbbiakban sok minden elképzelhető, akár új nemzetek is születhetnek. A rosszabb forgatókönyv azonban akkor következik be, amikor olyan nagyok a kulturális különbségek az őshonosak és a betelepültek között, hogy azokat nem lehet összeegyeztetni. Ilyenkor nem egy sima hatalomváltás szokott bekövetkezni, hanem polgárháború.
A polgárháború persze nem máról holnapra következik be, hanem polgárháborús állapotok uralkodhatnak akár 1-2 évszázadon át is. (Vagy legalábbis így volt ez régen, mert ma azért felgyorsultak a folyamatok.) Az idegenek - a sikertelen beilleszkedés után - a befogadó ország polgárai ellen fordulhatnak, megszaporodnak a lopások, rablások, gyilkosságok. Ezek ellen nehéz fellépni, mert az uralkodó elit próbálja megőrizni a (látszat)békét, és egyébként is rásütnék a rasszizmus vagy idegengyűlölet bélyegét. Pedig az egyetlen járható út a kemény fellépés, az agresszivitás eltiprása a törvény minden eszközével. Ha ez sikerül, akkor van esély arra, hogy hosszú időn át szelektálódjanak azok, akik képtelenek az együttélésre, és így esély lesz a társadalom egészséges fejlődésére.
A tolerancia- és rasszizmusellenes kampányok ilyenkor nem segítenek, csak szítják a feszültségeket. Az őshonos lakosság joggal várhatja el, hogy a betelepülők alkalmazkodjanak értékrendjéhez, és viszonyuljanak konstruktívan a társadalmukhoz. Azok a betelepülők, akik erre nem képesek, nem elnézést, sőt jutalmat érdemelnek, hanem egyrészt támogatni kell a beilleszkedésüket, másrészt szigorúan büntetni kell mindenféle bűncselekményt. A kettő csak együtt működik!
