2009. június 20., szombat

Amiről nem akarják, hogy tudj: valami bűzlik Makón

A következő cikk nagyobb részét a Wikipédián lévő angol anyagból fordítottam.

A máshonnan származó információkat kék színnel jelöltem. A makói gázmezőről lánclevél is megjelent, amelyet aztán különböző "szakértők" próbáltak megcáfolni, nevetségessé tenni. A szakértő urak természetesen a cégek által kiadott adatokra támaszkodnak, a cégeknek azonban nem érdekük pontos adatokat szolgáltatni, mert ha túl jól megy nekik az üzlet, akkor magasabb adókat kell fizetni a magyar államnak (nekünk)

A makói gázmező egy nagy gázlelőhely a Magyarország délkeleti részén található Makó közelében. 1960. óta jól ismert volt, hogy Makó közelében egy nagy gázmező fekszik. A hátrányok között volt a lelőhely nagy mélysége, kb. 5000 méterrel a földfelszín alatt, és a mélységgel arányos hőmérsékleti gradiens nagy növekedése Magyarországon (ahol a hőmérséklet 20 méterenként nő 1°C-kal, míg a világon ez átlagosan 50 méterenként nő 1°C-kal). A kitermelés csak nemrég vált lehetségessé, a csúcstechnológiának köszönhetően. A kanadai Falcon Oil&Gas cég 2005-ben 40 évre megvásárolta a magyar államtól a kitermelési jogokat, és a termelést 2006-ban kezdte meg, ami napi 327 hordó nyers olajat és 110 000 köbméter földgázt jelent. 2008 áprilisában az Exxon Mobil 75 millió dolláros együttműködési szerződést kötött a kanadai céggel, és sikeres együttműködés esetén újabb 150 millió USA dollárral szállna be az üzletbe. 2008 áprilisában 6 kitermelő egység (kút) működött. Jelenleg az elérhető éves termelés 1 milliárd m3. Azonban a Falcon cég úgy tervezi, hogy 2010-2011-re újabb 10-15 kutat nyit meg. Magyarország éves gázszükséglete 14-15 milliárd köbméter, amelyből 2,8 milliárd saját termelés. Az ország tartalékkészlete (vésztartaléka kereskedelmi és stratégiai tározókban) 3,5 milliárd köbméter. Tehát, ha nem adtuk volna el a földbe rejtett kincset, akár száz évig fűthettünk volna télen makói gázzal. Persze, minek fűtsünk a sajátunkkal, ha ott van az orosz import, 1000 köbméterenként 480 euróért.

Az első becslések 600 milliárd m3-es készletről szóltak, de a legfrissebb felmérések szerint a lelőhely 1550 milliárd m3 gázt rejt. Ebben az esetben, a makói gázmező vetekszik a legnagyobb közép-ázsiai gázmezőkkel vagy a hollandiai Groningen melletti gázmezővel. 2012-2013-ra épül meg a Pusztaföldvár-Dús gázmező átalakításával, a MOL és a Gazprom közös, 1,3 milliárd köbméteres, napi 15 millió köbméteres kitárolási kapacitású földalatti gáztározója, mely az ország éves gázszükségletének felét lesz képes tárolni, jelentős mértékben növelve ezzel az ország energiabiztonságát. A tározó egyben nélkülözhetetlen eleme a 2015-re elkészülő Déli Áramlat gázvezetéknek.

2009. június 23-i frissítés:
Most jött a hír, hogy Norvégia partjai mellett felfedeztek egy hatalmas földgázlelőhelyet, a tengerszint alatt 1376 méterrel. Nos, ez a hatalmas mennyiség 100 milliárd köbméter. A makói lelőhely legalább 600 milliárd köbmétert rejt!

2009. június 25-i frissítés:
Javítottam az angol Wikipédia szócikkét, amely a világ országait sorolja fel a gázkészletük szerint. Magyarország eddig a 82. helyen volt. Felvittem a 30. helyre.

A horvátokkal pld. közös projekt keretében működik a dolog. Makón is ez kellett volna.

Interjú Dr. Szabó Györggyel, a beruházó Falcon Oil and Gas hazai vezetőjével: 2012-ben jöhet a makói gáz (olvasd el a hozzászólásokat is!)

2009. okt. 9., 12., 14.: Azt mondják, hogy vizes a gáz. Ez eléggé hihetetlen. De úgy néz ki, hogy öngólt lőttek, emiatt visszakoztak.

Egy érdekes cikk szénhidrogének ügyben (Oroszország kiviszi a vezetékeit a Csendes-óceánra).

Részlet a Háború a nemzet ellen c. filmből a Youtube-on. A bányajáradék (tehát a magyar államnak fizetett részesedés) kérdése is megérne egy misét. Ennek mértéke ma Magyarországon 12%. Nem sok. Az Amerikai Egyesült Államokban államonként változik. Átlagban, 12,5-16,7% között van, de az Obama kormányzat emelni szeretné (sőt, már Bush idejében is emeltek). Texasban 20-25% között van, de a Föld másik felén, Ausztráliában 10%.

Én egyébként a tanyákon, sőt, kertes házban élőknek tudom ajánlani a biogázt.

2010. jan. 24:
"A jövő hazai energiastratégiájának egyik alapkérdéséről, a földgázerőművek sorsával kapcsolatban Széles Gábor azt mondta: először tisztázni kellene, mekkora földgázkészletekkel is rendelkezik az ország, ugyanis jelentős földgázvagyon található a mélyebb rétegekben. A kutatási engedélyeket szerzett külföldi cégek a kitermeléshez eddig csak elavult, vízbenyomásos rendszereket hoztak ide, miközben kidolgoztak már korszerűbb, olajbenyomást alkalmazó eljárásokat is, amelyek sikeresen üzemelnek az Egyesült Államokban. " (Forrás: Magyar Hírlap)

2010. április 15.:
Ami Magyarországnak nem jött/jön össze, összejöhet Lengyelországnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írd be ide a megjegyzésed!